„Egy ilyen pályával szerettem volna lezárni”
Egyetlen magyar sportoló sem tudott triplázni az érmek számában Párizsban. Nagyon büszke most magára?
Igen, büszke vagyok. Én itt már öregnek számítok. Fölülmúltuk önmagunkat csapatostul, és mindamellett, hogy három éremmel megyek haza, egymásért is nagyon sokat tettünk. Nekem ez így pluszba különleges. Nem úgy zártunk, hogy mondjuk csak én vagyok boldog, hanem a másik három lány is. Ez sokat jelent nekem!
Kétszer is volt korábban aranyérmes a négyessel, többek között Kozák Danutával, illetve most Önnek is a helyszínen szurkoló Kovács Katalinnal. Nem mindig voltak ugyanilyenek az emberi kapcsolatok, mint most?
Nem. Egyrészt ugye mi eleve csapattársak vagyunk, ráadásul jóban is vagyunk egymással. Mind a három olimpiámat teljesen máshogy éltem meg. Ezen idő alatt én is rengeteget fejlődtem, és nem lehet összehasonlítani az érmeket. Mindegyik más, másért különleges. Most megkérdezné, melyik jelent a legtöbbet? Nem nagyon tudnám megmondani.
2008-ban azzal fogadtam a Michael Phelps mögött három ezüstérmet szerző úszó, Cseh László akkori edzőjét, Turi Györgyöt, hogy nem lett volna jobb egy arany. Vérig sértődött. Ön?
Onnan nézem, hogy például Tokióhoz képest előre tudtam lépni 500 egyesben, baromi jó időket mentem. Az, hogy most milyen érem lett a jutalmam, ebből a szempontból teljesen mindegy. Az elmúlt egy évben, az olimpiai felkészülés alatt majdnem minden nap felülmúltam önmagam! Erre kifejezetten büszke vagyok, és arra, hogy rendben, ez megint ezüst lett, de Lisa Carrington mögött, aki szuper nő. Én ezt egy ilyen pályával szerettem volna lezárni, és jó, hogy nem úgy kell lezárni a karrieremet, hogy van bennem valami maradandó csalódás.
Érmet ígért az iskolába készülő, otthon szurkoló kislányának. De mihez kezd majd hárommal Olívia?
Meglátjuk, hogy elbírja-e.